Ja, pontozás az továbbra is úgy menni most, hogy tetszik vagy nem, csak derülne ki, hogy miért áll mondjuk 3-on valami. 5 + és 2 - miatt vagy 3+ volt és ennyi, viszont elég lenne egy tetszik/vagy nem tetszik érzés ahhoz, hogy megnyomd a gombot, nem lenne komolyabb súlya. Like/dislike tényleg like dislike lenne. Na mindegy, nem spoilerezek többet, hisz még én se tudom hogy akarom.
A Rókanyomon egy zseni játék, de kicsiknek. Felnőtteknek nem ad sokat. Ezért örülünk is örülünk, hogy már akkorák a csajok, hogy lazán játszhatunk velük bármit, amit szeretünk. Álomházat is próbáltuk, az nem az én világom, de feleségem és a lányok szeretik. Engem frusztrál ha nem úgy jön ki a lépés ahogy terveztem. Azul is kicsit ilyen, viszont a bonyibbaknál akkor sincs veszve semmi, ha nem jön be az első terv mert még a végén is lehet újakkal előrukkolni.
Hú izgalmas újítások és nagyon jó ötlet. Már a pontozásos értékelése egy akciónak is sokat lendíthetne a mostanihoz képest! Bíztatlak, hogy gyorsan csináld meg😅
Az a baj, hogy a játékmakin is jó akciók vannak, sok játék eddigi legjobb árán és ott is van már legalább 3 játék a kosárban😄 ennyit meg nem vehetek meg, szóval most megpróbálom kitalálni melyik az ami tényleg kell nekünk és esetleg a lassan 6 éves számára is játszható és közben minket felnőtteket se untat, hanem jó szórakozást nyújt (pl a rókanyomon már most az agyamra megy, pedig karácsonyra kapták, de nekem rendkívül unalmas lett néhány játék után, ellenben az álomház is megy mindenkinek és egyelőre jó szívvel ülök le én is játszani vele)
Valóban bonyolult az első pár játék során, de utána könnyebb lesz. 8, 10 éves lányainkkal szoktunk vele játszani, az egyik kedvenc családi játékunk. Először biztos rá kell szánni 2-3 órát, aztán rövidül a játékidő jelentősen.
Szerintem egy negatív vélemény ne tántorítson el, hisz BGGn nem véletlen a 2. legjobb családi játék.
MÁS:
Majd ha lesz időm és kedvem, akkor teljesen újraírom a pontozást és ugyan le lehet majd bármit pontozni, de nem fog látszódni a negatív külön, csak egy összegző érték. Ez a jelenlegi szint egy kicsit elbagatellizálódik és egy komolyabbat is rá húzok majd. Terveim szerintlehet majd "MEG NE VEDD!" ellenajánlást is küldeni (ahogy komolyabb ajánlást is), de azokat csak kommenttel. Már alig várom, csak még túl sok más van terítéken.
Ezt a mostani rendszert nem szeretem, rájöttem a hibáira.
Kíváncsi vagyok én is, mert elég régóta hezitálok rajta. Nekem kicsit bonyolultnak tűnik videó alapján, én meg igyekszem olyan társasokat beszerezni, amikkel a 8 évesem is tud játszani. Szóval miért nem ajánlott társas?
Uhh, sose volt ilyen jó áron, a családi kategória 2. helyezettje és van aki nem ajánlja? Hogy-hogy, tényleg kíváncsi lennék rá.
Az oldalainkra beküldött információk csak tájékoztató jellegűek, melyek tartalmazhatnak téves információkat. Az esetleges hibákért, elírásokért az Ármegosztó nem felel. A hozzászólások tartalmáért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.
Támogass minket!
Szeretnél hozzájárulni az Ármegosztó fenntartásához és fejlesztéséhez? Most megteheted! A támogatásod segítségével továbbra is biztosítani tudjuk az oldal zavartlalan működését és a reklámmentes akció megosztásokat. Csatlakozz hozzánk a Patreonon és működtessük együtt Magyarország egyetlen közösségi akciómegosztó oldalát!