Ahol a vásárlók mondják meg az igazat.

Legfrissebbek

Összes
( SHIFT +görivel is mozgathatod)
32 perce
Ez milyen minőség lehet?

Személyes átvétellel elérhető jelenleg is több helyen.

tegnap
Hmmm... egy link lehet többet mond száz szónál, de nem tudom melyik szólam a lényeges. Én azt látom, hogy újszerű verziót is drágábban lehet kapni, mint most újat? Vagy mi a mondás? 🤔

tegnap
Az előző vásárlásomról EP számlát kértem, de azt mondták a DM-be, hogy ha adószámot írunk be akkor nem tudom a pontszorzót érvényesíteni, így inkább nem írattam be, de így meg szerintem nem fogadják el és nem is próbáltam beküldeni az EP-nek a számlát. (OTP EP)

tegnap
Annyit írtak egy külföldi oldalon mikor utána néztem, hogy az upgrade-ben annyi történt, ahogy #7 storm3 is írta, hogy a kefe fején változtattak. Elvileg ez nem csavarja úgy fel a hajat és az állati szőrt, tehát könnyebben takarítható, illetve emiatt ritkábban is kell a fejet tisztítani. De egyéb funkció, teljesítmény nem változott. Aki vásárolt és megkapta, esetleg majd egy őszinte veléményt szívesen olvasnék, hogyha legközelebb lesz ilyen akcióba mi is bátrabban be tudjunk ruházni rá. Addig-addig nézegettük, míg elfogyott ☹

tegnap
azért nem engedi, mert elfogyott a központi készlet és már csak azokban a boltokban van, amit látsz a webshopban. Miskolcon nincs már Delorean.

Oké, hogy olcsó, de szerintem ezeket a képességeket és minőséget kb. más is tudja hozni itthon hasonló áron. Azért ahogy nézem, ez nem egy nagytudású cucc.

Ugyan az mint a "Enchen Sharp 3S" ami már nem nagyon kapható (legalábbis nem találtam), anno 8 ezer ft volt, így ez valóban jó ár.Már 3 éve heti használatban van, nekem bevált.Alzán most éppen: "Pillanatnyilag nem elérhető"

Furcsa a halogén megnevezés 😅 de ha tudja azt amit leírnak róla akkor olyan rossz nem lehet.. láttam egy ezresért is Led-es reflektort, elvileg ugyanazt tudja 😄

Prohardver "Melyik tápegységet vegyem?" topik: [link]

Uhh az nem jó. De nyilván mindenhol van hibás db. Nálam kb 6 hónapja tökéletesen uzemel

laktat. egészségesebb, mintha minden mást összeennék helyette 😁

"Fogyasztása lehetőleg 09.07.2026-ig történjen." (Termékleírásnál)Smarthoz szükséges mennyiséget nem biztos h megennék addig, pedig szeretem xD

tegnapelőtt
Nekem nem nagyobb csomagra lett volna drágább, hanem ugyanezekre, csak ugye azóta más néven futnak, de ugyanakkora csomagok.

tegnapelőtt
redflag lehet - tudtommal - hogy pl netflix/disney esetleg csak SD-ben megy (widevine l3), nyitott bootloader miatt banki appok sem biztos hogy mennek...

tegnapelőtt
Pár újdonsággal találkoztam délután. Gyerek elektromos fogkefe 799 Ft 2999 Ft helyett. Kültéri ecset két darabos valami 349 vagy 399 Ft nem emlékszem. 🙄 Kicsit káosz van, sok régi ártábla is kint van még, amiből már múltkor sem volt készleten.

tegnapelőtt
Én óvatosságra intenék mindekit, aki hasonló projektort vásárol, sajnos elég gyakori, hogy gyárilag malware-rel telepítve adják el, és ez gondokat okozhat, ha otthoni hálózatra csatlakoztatod: példa A gyártó szerint ezt a problémát megoldották, de én nem tudnék bennük megbízni...
Zso

2 éve
GPRECIOZI Amicicci: Guruló babaház babával (CC012000)
Kedvező áron. Hátha valakinek épp ez kell.
9 999 Ft +-17%
JátékNet
0
Ugrás
DarI

2 éve
Reserved 10% kedvezmény (Csak online rendelésre!)
Hírlevél feliratkozás esetén 10% kedvezmény online. Eldobhatós e-mail címmel is működik.
Reserved
0
Ugrás
Zso

2 éve
Piatnik Equinox - zöld doboz 717895)
Újra jó áron kapható.
7 980 Ft -40%
jatekmaki.hu
0
Ugrás
Zso

3 éve
Devil's Kiss
Ingyen húzható be a GOG fiókunkba!
INGYENES
GOG
0
Ugrás
Kaio tEch

3 éve
Moonring
Ingyenes!
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

3 éve
Disfigure
Eddig ingyenes volt, de azt írja a fejlesztője, hogy sok új kontenttel lehet fizetőssé fogja majd tenni.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

3 éve
Crusader Kings II ingyenes lett minden platformon
Az alapjáték ingyenes lett minden platformon, ahol megtalálható, így pl. GOGon is.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

3 éve
CHKN
Ingyenessé vált. Úgy tűnik most már véglegesen.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Kaio tEch

3 éve
The Council - Episode 1
Az első rész ingyenes!
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

3 éve
Canon LH-DC100 napellenző FA-DC67B szűrőadapterrel (0569C001AA)
Olcsóbb mint valaha.
2 890 Ft +-41%
220volt.hu
0
Ugrás
Kaio tEch

4 éve
Hegis' Grasp: Evil Resurrected
+van hozzá DLC is szintén ingyen: [link]
INGYENES
Steam
2
Ugrás
Kaio tEch

4 éve
Han'yo
109 vélemény alapján pozitív, pláne, hogy ingyen van! :)
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Kaio tEch

4 éve
AGNI
Nem próbáltam, de aranyosnak tűnik.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

4 éve
BATTALION: Legacy (Steam)
Free to Play lett, úgyhogy most már teljesen ingyen lehet vele játszani.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

4 éve
Republique (Steam)
Tán ingyenes is marad. Nagyon szerettem volna szeretni, de valahogy nem volt az igazi. Így viszont megéri tenni vele egy próbát. Hátha betalál.
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

4 éve
République VR (Oculus Rift/Quest)
Ingyen húzható be, ki tudja meddig, lehet ingyenes is marad. Egyelőre úgy lehet ingyen megszerezni a Quest verziót, hogy linken található Rifteset fiókra tesszük, majd atballagunk a Questes verzióhoz és onnantól kezdve azért se kell egy petákot se fizetnünk.
INGYENES
oculus.com
0
Ugrás
Zso

4 éve
Cave Story®'s Secret Santa (Steam)
Ingyen beszerezhető Steamre!
INGYENES
Steam
0
Ugrás
Zso

5 éve
You are Being Followed - PS4 VR
Ingyen beszerezhető PS4 VR -ra
INGYENES
Playstation
0
Ugrás
Enii

egy hónapja
2 x KERTI SZÉK erkély terasz szett acél modern
2 db-os szett! Szerintem megéri.
9 335 Ft
Allegro
2
Ugrás
Unod a kamu akciókat? Mi is. Ezért hoztuk létre ezt a helyet, ahol csak az őszinte vélemény számít.