Őszinte akciók, közösségi alapon.

Legfrissebbek

Összes
( SHIFT +görivel is mozgathatod)
Csaby
tegnap
Szia, nem von le semmit. Csak adott járatokra jó, ahogy láttam: pl.: [link] A rózsaszín szívecskések lesznek azok, két főre kell állítani a keresést.

Zso
tegnap
Uh, ez komoly ár. De jó, hogy nekem nincs rá szükségem, mert azért így is zsebbe nyúlós 😅🫣. Ennél jobb viszont nem tudom lesz -e, úgyhogy érdemes lehet ráugrania annak akit érdekel.

po1son
tegnap
Akkor mondjad szerintem még most vissza, mindjárt osztom a jobb akciót :D

Tomi.
tegnap
Alza játszik itt? nincs kint a terméknél hogy visszatéritéses.

glassjawbb
tegnap
Felment az ára 44260-ra :/

glassjawbb
tegnap
Már nem elérhető a termék, levette az Alza a kínálatból :/ Kíváncsi vagyok, hogy így teljeseíteni fogja-e az Alza az eddigi rendeléseket.

Károly Csiba
tegnap
Egyrészt ezzel a kütyüvel programozható, hogy pl. napközben minimálisan menjen a fűtés, míg mielőtt hazaérsz automatikusan felfűti a lakást, valamint tapasztalatom szerint komportosabb a hőmérséklet szabályozás, ugyanis a panelt messzebb tudod helyezni a konvektortól.

beltram
tegnap
Emag-nál volt már 2000 körül, de jó kis alapszett, ennyit nagyon megér!

Richárd László
tegnap
azt hiszem 30nap volt

TheProb
tegnap
@Zso mi alapján történik az "áthúzás"? Mert nekem még 3 szabad ajánlásom van, de a listából már ki lettem húzva.

Zso
tegnap
Na, nekem arról se küldtek semmilyen kupont. Mostanában kimaradok az ilyesmiből, pedig ezt vinném 9 $ -ért. Főleg a Core Keeper-rel szemezek, de az egész pakk jól sikerült szerintem.

Horvatja
tegnap
Alzán is ennyi ha ott szimpatikusabb valakinek.

Gergő Pajor
tegnap
Ajánlom! Jó kis kenyérpirító!

Bernadett Magyar
tegnapelőtt
Jéjzus! Kihagytam egy szóót! (Ezért nem írunk kézzel linket, ugye...) Köszönöm, hogy szóltál!

E. Gabriella Lipták
tegnapelőtt
nemrég vettem 700 ft-ért Fiskarst a Pennyben, nagyon jó! :)

LePe
tegnapelőtt
Érdemes megemlíteni, hogy ha a nespresso oldalán regisztráljuk a kávéfőzőt, akkor a következő 5 vásárlásnál, vásárlásonként 7800Ft kedvezményt kapunk 70 kapszula feletti rendelésnél. Így lényegében a kávéfőző "ingyen" van: [link] (Egyébként karácsony előtt ugyanez 26k volt Euronicsnál, de lutri, hogy mikor adná legközelebb olyan áron, így ha most kell valakinek ilyen, ez is jó ár.)

Medvetojas
tegnapelőtt
Azt nem tudom, de Facebookon a kommentekbe promózták.

Lantos József
tegnapelőtt
kb 20 hosszú és 16 széles .

roooland
tegnapelőtt
Újra elérhető 😉

Lantos József
tegnapelőtt
Tegnap vettem át az ingyenes szállítás miatt, akkor széthordták .
Petra Ranga

tegnapelőtt
2 hónap múlva  fog lejárni
P&G Pénzvisszatérítés
Tegnap újra elindult a szokásos pénzvisszafizetős P&G kampány! 2026 február 2. és április 5. között az EverydayMe oldalon keresztül visszakérhető a vásárolt P&G termékek (pl. Ariel, Jar, Lenor, Gillette, Pampers) árának egy része.
everydayme.hu
5
Ugrás
Amazon Kindle Colorsoft 16 GB (reklám nélkül) ebook olvasó
Itthon még nem volt ilyen olcsó, német Amazonon pedig 200 €, de magyar címre nem engedi megrendelni. Alzánál raktárról problémamentes és gyors szállítással nagyon jó áron elérhető. Kód az appban használható fel.
80 790 Ft -19%
Alza
0
Ugrás
Károly Csiba

tegnapelőtt
KonvekPRO konvektorvezérlő csomag
Akinek konvektora van most jelképes összegért modernizálhatja a rendszerét.
1 490 Ft
mvmhomeandpro.hu
13
Ugrás
Zso

tegnap
EINHELL akkus lombfúvó GE-CL 18 Li E-Solo (ajándék akku + töltő)
Meg jobb áron mint eddig. Töltő és akku nélkül jönne alapból, de most jár hozzá az is.
13 081 Ft
Alza
0
Ugrás
Krisztina

tegnapelőtt
9 nap múlva  fog lejárni
3 ezer Ft felett ingyenes házhoz/csomagpont-szállítás
Ingyenes házhozszállítás és csomagpontra szállítás Dpd futárszolgálattal. Február 14-ig tart a promóció, minimális rendelési érték 3000 Ft.
Ingyen szállítás
patikam.hu
0
Ugrás
naga1

tegnap
4 nap múlva  fog lejárni
LEGO Speed Champions - Vissza a jövőbe
A kuponnal nagyon jó áron! Kell mellé rakni valami olcsó vackot! innen: [link]
8 929 Ft -7%
eMAG
0
Ugrás
olajos

3 napja
NőI ruha díszített zsebekkel - menirko szín sötétkék
Újra elérhető, minden méretben!
1 790 Ft -96%
tatuum.com
4
Ugrás
sz.am1

3 napja
9 nap múlva  fog lejárni
RegioJet Valentin napi 1+1 promóció
A RegioJetnél ha feburár 14-ig vásároltok jegyet február 2-22 közöttre, akkor 1 jegy áráért 2-t kaphattok.
regiojet.hu
4
Ugrás
Zso

tegnap
Philips Daily Collection Kenyérpirító HD2517/90
Kedvezőbb áron.
9 599 Ft -39%
Philips (Home appliances)
1
Ugrás
Lola

3 napja
COCCOLINO Color 3×60 darab mosókapszula
Hatékonyságát nem tudom, de az ára elvileg jó 78/db
13 990 Ft
Alza
1
Ugrás
Pete

tegnapelőtt
LEGO® Harry Potter™ 76433 Mandragóra
Akciós
14 521 Ft -37%
Alza
0
Ugrás
olajos

tegnap
LEGO Vörös macskamedve Mei 40798
Jó áron.
2 514 Ft -37%
LEGO.com
0
Ugrás
LCS.

tegnap
13 nap múlva  fog lejárni
BOSCH Fúrószár és bithegy készlet 105 részes Premium X-Line - 2608P00236
Ezekből sosem lehet elég otthon, plusz még akciós is.
13 990 Ft +-33%
platinaszerszam.hu
0
Ugrás
Zso

tegnap
Vezeték nélküli porszívó Rowenta Dual Force RH6735WH 2in1
Sok jó véleményt olvasni róla és most korrekt áron is megy.
34 993 Ft -36%
Home & Cook
0
Ugrás
Zso

tegnapelőtt
Tefal K2071814 Y Ingenio zöldséghámozó
Elég jó áron. Hogy érdemes -e Tefalban gondolkodni, vagy tökéletes a noname is? Pff ... gőzöm sincs.
2 710 Ft
Alza
2
Ugrás
SaltySteven

tegnapelőtt
LEGO® Icons 10365 Jack Sparrow kapitány kalózhajója
Ha nem tévedek, az eddigi legjobb áron kapható.
129 591 Ft -5%
Alza
0
Ugrás
Zso

4 napja
Elem EDDIE CR2032 8 db/cs
Még olcsóbb mint volt.
650 Ft
Jysk
3
Ugrás
Lola

3 napja
Domestos Zero Lime 750 ml wc-tisztító
Jó ár!
712 Ft
Alza
0
Ugrás
pn4hvq

7 napja
12 óra múlva  fog lejárni
Definitely Not Fried Chicken
Eheti ingyenes EPIC játék.
INGYENES
Epic Games Store
0
Ugrás
Zso

tegnap
26 nap múlva  fog lejárni
2026 februári Humble Choice
Új hónap, új Choice! 8 játékot zsákolhatunk be: - Resident Evil Village - Date Everything! - Core Keeper - StarVaders - Squirrel with a Gun - SteamWorld Build - Bus Simulator 21 Next Stop - Big Helmet Heroes
12,99 €
Humble Bundle
2
Ugrás
Zso

tegnap
LAMART LT3114 - 12 muffin, 41 x 26,7cm, BONTE
Elég jó áron. eMAGon is ennyi.
1 990 Ft
Alza
0
Ugrás
Zso

tegnap
Spin Master Gabi Babaháza Macskasztikus társasjáték (6065769)
Jó áron kapható.
2 990 Ft +-33%
Játéktenger
0
Ugrás
Bernadett Magyar

tegnapelőtt
Akciós online tanfolyamok
Kisebb-nagyobb akciók, ha tanulni szeretnél.
tanfolyamguru.hu
0
Ugrás
po1son

tegnap
LEGO® Icons - A Gyűrűk Ura: Barad-dûr™ 10333, 5471 db
Verhetetlen áron jelenleg eMAG Geniusal!
129 835 Ft -15%
eMAG
3
Ugrás
Itt nem egy algoritmus dönt, hanem te és a többi vásárló. Segítsünk egymásnak jól választani!